Hozzá vagyunk szokva, hogy ha nem adunk határidőt egy feladatnak, akkor az jó eséllyel nem lesz készen– ezt halljuk szinte minden nap a főnökeinktől, erre a gondolkodásra treníroznak bennünket a kollégáink a munkahelyünkön. De hogy állunk ezzel a megközelítéssel a házasság terén?

Ismerünk olyan párokat, akik már a középiskola óta együtt vannak, mégsem kötötték hivatalosan össze életüket, és vannak olyanok, akikről pár hónappal ezelőtt még úgy tudtuk, hogy szinglik de tegnap már átállították a státusukat a Facebookon házasra.

Nem csoda, ha teljesen össze vagyunk zavarodva ebben a témában és nem tudjuk, hogy mennyi idő elteltével érdemes megházasodni?

A szakértők természetesen azt mondják, hogy miként az élet más, érzelmekkel kapcsolatos területeire, itt sincs erre vonatkozó „általános szabály”. „Vannak olyan párok, akik már az első randevújukon tudják, hogy megtalálták életük igazi párját, és szinte azonnal el is jegyzik egymást, és vannak olyanok, akik ennél sokkal több időt szánnak arra, hogy alaposan megismerjenek valakit, mielőtt belevágnának a gyűrűvásárlásba.” – mondják az online társkereső oldalak szakértői.

A legtöbb párkapcsolati tanácsadó azt javasolja, hogy a fiatal párnak legalább az összes évszakot meg kell(ene) együtt élnie ahhoz, hogy elég érett legyen a kapcsolatuk ahhoz, hogy eldöntsék, együtt akarnak-e maradni egy életre vagy sem. Az első három hónapban jellemzően ugyanis még mindenki a legjobb arcát mutatja, és csak utána derülnek ki a „gyári hibák” – tartják a szakemberek. „Rendszerint mind a két fél helyes és rendes az udvarlási szakaszban, amikor még nem élték át együtt a közös élet nehézségeit, nem utaztak együtt nyaralni, vagy nem estek át olyan traumatikus eseményen, mint például egy családtag halála vagy munkahely elvesztése. A nehézségek, kapcsolatokat próbára tevő gondok rendszerint csak hosszabb távon jelentkeznek” – mondják.

„A tényekkel az a baj, hogy túl sok van belőlük, mindenre lehet példát, majd ellenpéldát mondani” – írta le könyveiben számtalan alkalommal Popper Péter pszichológus. Ez pedig annak a kérdésnek a megválaszolására is igaz, hogy valójában mennyi ideje tart a párok együttléte a nagy nap előtt, hogy biztosan sikeres legyen a kapcsolatuk. Dr. Michael Dawn klinikai szexológus, párkapcsolati szakértő (a My Husband Won’t Have Sex With Me – A férjem nem fekszik le velem) című könyv szerzője ezt a gondolatot tovább viszi és meglátása szerint minél több időt töltenek egymással a párok a házasságkötés előtt, annál biztosabb, hogy tartósabb lesz majd a kapcsolatuk a házasság keretein belül. „Minden pár esete más és más az életkora és a körülményei miatt, de az eljegyzés ésszerű időtartama egy-három év együttélés” – tartja az egyetemi szakember.

Ezt támasztják alá a kutatások adatai is. Az atlantai Emory Egyetem kutatói által közzétett tanulmány szerint ugyanis azok a párok, akik legalább három évvel az eljegyzés előtt már együtt voltak, 39 százalékkal kisebb valószínűséggel válnak el, mint azok, akik a randevúzás első évében jegyezték el egymást.

Mit jelent mindez a mi esetünkben? A tanulság könnyen levonható: ha valaki nagyon akarja és nagyon siet a házassággal, akkor szinte egészen biztosan meg tudja még az idén szervezni. Ha viszont hosszabb távra szeretné azt tervezni, akkor megéri néhány, együtt eltöltött évet várni vele.