HOGYAN KEZELD A PÉNZT ESKÜVŐ ELŐTT ÉS UTÁN?

Akár gazdag, akár szegény vagy, az elején számít a pénz. Ezért figyelj oda arra, hogy miként költekezel úgy az esküvő előtt, mint azt követően. Bemutatunk a számodra néhány szempontot, melyet jobb, ha figyelembe veszel.

“Pár hónappal a házasságkötésünk után – meséli a 28 éves Anna, naponta összevesztem a férjemmel, ugyanis Péter szeretett volna egy motorkerékpárt venni magának. Tudtam, hogy régóta vágyik rá, de nem láttam semmi hasznát. Én szórakozni szerettem volna és egy új kanapét.” Mivel nem nyertek a lottón nem teljesíthették mindkét kívánságot.

Beszéljétek meg előre

Mielőtt bekötnék a fejed, beszélgess el a vőlegényeddel a pénzről és arról, ahogyan ennek kezelése a kapcsolatotokat befolyásolni fogja. Először is legyetek tisztában egymás adósságaival. Vegyétek figyelembe a tanulmányok befejezéséhez és a személyes szükségletekre felvett kölcsönöket, hitelkártyákat, az esküvői költségeket és az előző házasságból született gyermek után fizetett gyerektartás összegét is. Ezek a beszélgetések kínosabbak lehetnek, mint azok, amelyek az előző kapcsolatokról szólnak, de valóban szükségesek egy sikeres házasság elindításához.

Hosszú- és rövidtávú célok

Beszéljétek meg a rövid és hosszú távú prioritásaitokat. Nehéz lehet egy hosszú távú célra összpontosítani – például lakásvásárlás – mikor, az egyik drága üzletben a hetekkel ezelőtt kinézett zakó éppen le van árazva. A prioritások meghatározása segíteni fog abban, hogy semmi se vonja el a figyelmed a hosszú távú céljaidtól. Természetes, hogy az évek múltával ezek a célok változhatnak, főleg egy gyermek születését követően.

Készítsetek költségvetést

A megállapított célok függvényében állítsatok össze egy költségvetést, ami alapján és a lehetőségeitekhez mérten eldönthetitek, hogy mire költhettek és mire nem. Szórakozásra is tegyetek mindig félre egy keveset! Ha hetente legalább egyszer a városban vacsoráztok, könnyebben feloldódik a házasság elejére jellemző stressz is.  Fontos, hogy megegyezzetek a költségvetést illetően, még akkor is, ha ez banálisnak tűnik. Azok, akik nem tettek még ilyet ,rájönnek majd, hogy egyáltalán nem olyan egyszerű dolog ez. Egyezzetek meg abban, hogy háromhavonta újraértékelitek a költségvetést.

Előre nem látható költségek

Beszéljétek meg azt is, hogy miből fedezhetnétek az olyan előre nem látható költségeket, mint az autójavítás, egészségügyi kiadások vagy munkanélküliség. Ajánlatos lenne egy megtakarítási számlát nyitni valamelyik bankban, amelyen pénzt gyűjthetnétek a nehéz időkre. A megtakarított összeg tőletek függ, de a személyes pénzügyi szakértők 2-4 fizetésnek megfelelő összeget javasolnak.

A számlák fizetése

Azt is el kell döntenetek, hogy kettőtök közül ki fogja a számlák rendezését intézni. Egyikőtök jobban ért a pénz kezeléséhez? Akkor minden rendben van, de ne felejtsétek el meghatalmazni a másik felet is. A legtöbb párnak közös számlája van, amelyről a havi kiadásokat törlesztik, de előfordul, hogy a felek személyes számlát is fenntartanak, amit az ajándékok vagy más, apró dolgok vásárlására használhatnak.

Ha nem tudtok megegyezni

Bármilyen részletesen is beszélitek meg a pénzügyeket, előbb vagy utóbb eljön annak is az ideje, hogy valaminek a vásárlásán nem tudtok megegyezni. A szakértők azt javasolják, hogy „amennyiben sehogy sem tudtok megegyezni, alkalmazzátok a konzervatív megoldást: azt vegyétek meg, ami kevesebbe kerül.”

Kompromisszum

Ha ellentét alakul ki köztetek, térjetek vissza a régi prioritási listához, és ne feledjétek, hogy a kompromisszum nem egyenlő a lemondással.

A házasság második éve már sokkal lazább kellene legyen a pénz kezelését illetően. Ha megfelelően kommunikáltok egymással és vannak közös céljaitok, és álmaitok ritkák lesznek a pénzügyekről szóló viták.